There are no translations available.

Kedves Látogatónk!


Szeretettel köszöntjük Önt településünk honlapján!

Községünk a Tolna – Fejér – Somogy hármas határ tolnai csücskében helyezkedik el. Felsőnyék a honfoglalás-kori Nyék törzs nevét hordozza; és valóban: Felsőnyék sok-száz éves település. Lakott volt már korábban, a Római birodalom idején is (Fortiana); régészeink számos emléket találtak a különböző korokból. Falunkból vagy közvetlen környezetéből számos híresség származik: így vagy úgy, de Nyékhez kötődik például Méliusz Juhász Péter, az első debreceni református püspök; Vas Gereben, Petőfi írótársa; Deák Ferenc, a Haza Bölcs 1849-ben itt bujkált.

Felsőnyék mezőgazdasági jellegű település; ipara nincs. A dunántúli dombok ölén, a Várhegy lábánál terül el. A táj megejtően lágy, a levegő tiszta, még a balatoni vitorlások is ide látszanak. Messze földön híres Felsőnyék bora. 

Településünknek nincsenek várai vagy kastélyai (bár környékünkön számos ilyen található) , de vannak szép, öreg, védett épületeink, dolgos lakosaink  és a látogató itt csendet, nyugalmat, vendégszeretetet talál.

Szeretettel látjuk Önt is Felsőnyéken; barangoljon honlapunkon, vegyen részt internetes közéletünkben és aztán látogassa meg a valóságban is településünket; tisztelettel várjuk!

 

Debella László
Debella László
Polgármester
polgarmester[kukac]felsonyek.hu